| Gyémánt-Homoki Yorkshire Terrier Kennel Bolhák és kullancsok |
|---|
Kullancsok Hazánkban a legnagyobb problémát azonban a kullancs által terjesztett megbetegedések okozzák. (a kullancsokkal kapcsolatos külső védekezésről a bolha-kullancs fejezetben lesz szó itt most a két kullancs által terjesztett betegséget ismertetjük) Két betegséget kell ennek kapcsán megemlítenünk, ezek közül az egyik a közegészségügyből már jól ismert Lyme-kór , a másik pedig az újabban már emberek kapcsán is emlegetett babesiosis . Ha a két betegséget összehasonlítjuk, a legtöbb paraméterben ellentétes jelleget tapasztalunk.
A babesia egy egysejtű parazita melyet a vele fertőzött kullancs olt be a kutyába.(az emberben jól ismert malária kórokozója is az egysejtű paraziták közé tartozik) A megfertőződést követően kb. egy hét múlva alakul ki a betegség. A betegség kezdetben tünetszegény, pusztán az állat levertségében, étvágytalanságában nyilvánul meg általában láz mellett, de néha nélküle. Néhány nap után azonban a kórokozó által megtámadott vörösvérsejtek egyre nagyobb számban esnek szét, és a belőlük kiszabaduló, majd a vese által a vizeletbe kiválasztott jelentős mennyiségű vérfestéket a vese már nem tudja visszaszívni, így az kólaszerűen festi meg a vizeletet. Még ebben a stádiumban is jól kezelhető gyógyszeresen (általában egyetlen injekcióval) a betegség. Amennyiben a kutya nem kerül állatorvoshoz besárgul és - kezelés nélkül 100% eséllyel - 5-6 nap alatt elhullik. Le kell szögeznünk, hogy a babesiosis - a szövődményes eseteket kivéve - jól kezelhető betegség, amennyiben a kutya idejében állatorvoshoz kerül. A betegség kezelésekor alkalmazott gyógyszer (injekció) alkalmas egészséges állatok babesia elleni gyógyszeres megelőző védelemben való részesítésére is! ( nem a kutya immunrendszere termel ellenanyagot a kórokozó ellen, hanem a beadott gyógyszer van jelen a szervezetben hetekig) A védelem ilyenkor 3-4 hétig tart . Mikor célszerű kérni az injekciós betegségmegelőzést?
Fontos dolog, hogy az említett gyógyszer beadását eseti jelleggel javasoljuk, nem pedig 3-4 hetente folyamatosan a kullancsszezonban. Említést kell tennünk a gyógyszer néhány - a babesiosis kockázatával szemben azonban eltörpülő - mellékhatásáról is:
A lyme a kullancs által közvetített fertőzést követően - melyet általában nem jelez vándorló bőrpír (mint az ember esetében) - nagyon változatos idő múlva alakulhat betegséggé. Az is előfordul, hogy a megfertőződést követően az állat egész élete során nem alakul ki a betegség. A betegség az állat életét ritkán veszélyezteti, de kutyánk szervezetét megnyomoríthatja. Több formában jelentkezhet:
A laborvizsgálatok eredményét mindig a tünetekkel együtt kell értékelnünk, hogy el tudjuk különíteni a kórokozóval történt fertőződést a lyme megbetegedéstől! A fertőzöttség és a betegség kezelése is hosszadalmas antibiotikum kúrával, 1-1,5 havonta kontroll laborvizsgálattal jár. Az antibiotikum szedése a negatív laborvizsgálati eredmény eléréséig tart. Lyme-kór ellen kutyában érdekes módon már évek óta létezik védőoltás . Az oltás nem képezi az alap oltási sor részét, de beadása mindenképp javasolt azon kutyák esetében, amelyeknek esélyük van a kullancsokkal való találkozásra. Mielőtt azonban döntést hoznánk az oltással kapcsolatban, néhány dolgot figyelembe kell vennünk!
|
||||||||||||||||||||||
Bolhák: A bolhásság az egész évet végigkísérő probléma, nem figyelhető meg szezonalitás, mint a kullancs esetében. Beszélhetünk külön kutya- külön macska- és emberi bolháról is. A gazdafajlagosság azonban nem szoros, egyik faj bolhája a másik fajon nyugodtan megélhet. A kifejlett egyedek általában a gazdaállat környezetében tartózkodnak, csak vérszívás céljából keresik fel a gazdaállatot. Kb 0,5 mm nagyságú szürkésfehér petéiket is általában a környezetbe rakják. Ezekből kelnek ki a bolhaürülékkel táplálkozó féregszerű, szőrös lárvák melyek a fekete színű bolhaürülékkel táplálkoznak. A lárvák többször vedlenek, majd bebábozódnak. A báb ból alakul ki aztán a kifejlett bolhák , melyek néhány mm nagyságú, oldalirányból lapított testű, szárnyatlan rovarok. A petékből a kifejlett bolha kialakulásáig kb. 1-2 hónap telik el. A bolhák kártétele az alábbiakban foglalható össze:
A bolhák elleni külső védekezés és megelőzés fontos dolog! Milyen jelek utalhatnak kedvencünk bolhásságára?
A bolhák és kullancsok kiirtásának végrehajtásához különböző minőségű és árú készítmény áll rendelkezésre. Az alábbiakban konkrét készítmények említése nélkül néhány általános információval szeretnénk szolgálni. Sajnos a kereskedelemben még mindig lehet kapni idejétmúlt, korszerűtlen szereket is. Ezek közé sorolhatjuk első helyen a porokat, de ide tartoznak a samponok és a bolhairtó nyakörvek legnagyobb része is. Le kell szögeznünk, hogy hosszú szőrű kutyák esetében nem célszerű még a legjobb minőségű bolhaöv használata sem, ugyanis a hosszú szőr kedvezőtlenül befolyásolja a nyakörvből a hatóanyag párolgását. Ugyancsak nem célszerű a bolhanyakörvek használata három hónaposnál fiatalabb kutyákban sem.
A bolhákkal szemben leghatékonyabban a hosszú hatású (3 hónap!) ampullás készítmények válnak be leginkább, melyek tartalmát az állat gerincoszlopa felett a szőrét szétválasztva a bőrre kell cseppenteni, kézzel való bedörzsölés nélkül. Ezek a készítmények rövid távon (1 nap) nem, de a továbbiakban vízállóak. A bolhák elpusztulása egy napon belül bekövetkezik, miközben a szer a bőr zsiradékában feloldódva szétterjed az állat teljes testfelületén. Kisebb testű kutyákban eredményesen és gazdaságosan lehet használni a kiváló minőségű, azonnal ható, akár napos kortól is használható sprayt , amivel egyetlen kezeléssel 3 hónapos bolha és egy hónapos kullancs elleni védelmet érhetünk el. Természetesen a készítmény nagy testű, hosszú szőrű kutyákban is alkalmazható, de ekkor használata kevésbé gazdaságos. A hosszú hatásidejű készítményeket is célszerű többször alkalmazni, hogy ezen idő alatt a környezetben levő összes bolha felkeresse az állatot, majd elpusztuljon. Abban az esetben, ha a környezet jelentősen elbolhásodott, felmerülhet a környezet kezelése is. Ekkor olyan szert (sprayt) válasszunk, mely színtelen, szagtalan, megbízható hatású, veszélytelen készítmény. Általában az állat kezelése az esetek legnagyobb részében elegendő szokott lenni. Ma már az ampullás készítmények és a bolhairtó spray-k közül is sok félét lehet kapni, ezekről tájékoztatást az állatorvosnál kaphat. Az alábbiakban egy táblázat segítségével szeretnénk összehasonlítani egy korszerű ampullás szer és a bolhapor főbb jellemzőit.
Összefoglalásképp megállapíthatjuk, hogy bolhairtás és megelőzés céljából leginkább javasolható készítmény a 3 hónapos hatásidővel bíró ampulla, kisebb testű illetve fiatal állatokban pedig az ugyancsak 3 hónapig ható spray válhat be legjobban és egyúttal a leggazdaságosabban is! Ugyancsak kapható ampullás készítmény 2 hétnél idősebb fiatal állatok számára is rövidebb, 28 napos hatásidővel. A kullancsok legnagyobb kártételüket a vérszívásukon túl a már korábban említett két betegség, a babesiosis és a lyme-kór terjesztésével okozzák. A kullancsok akár egész évben jelen lehetnek, de mindenképpen megfigyelhetünk egy tavaszi és egy őszi szezont, mikor fokozott számban jelennek meg a parkokban, erdőkben, mezőkön. A tavaszi időszak az időjárástól függően általában március második felétől májusig, míg az őszi szezon augusztus végétől novemberig tart. A kullancsok hím és női egyede is vérszívó, csak a hím a háti pajzsa miatt nem tud annyi vért szívni mint a nőstény. A vérszívás után a nőstény akár az 1-2 cm-es nagyságot is elérheti. A vérszívás közben megtermékenyített nőstény a talajon rakja le több ezer petéjét, majd elpusztul. A petékből kelnek ki a lárvák, melyek hasonlóan néznek ki mint a kifejlett kullancs, csak kevesebb lábuk van. A lárvák csúszómászókon, erdei kisemlősökön, madarakon táplálkoznak. Vérszívás után nymphává alakulnak, mely ugyanúgy néz ki mint a kifejlett kullancs, csak kisebb. A nymphák erdei vadakon szívnak vért, majd ezt követően kifejlett kullancsá vedlenek. A kifejlett egyedek szívnak vért az embertől is és kutyánkból is. Mindegyik fejlődési alak csak egyszer szív vért. A hazánkban előforduló kullancsok mindegyike un. háromgazdás kullancs, mert mindegyik fejlődési formája más egyeden szív vért! A kullancsok a kutyára (illetve az emberre) a közvélekedéssel ellentétben nem esnek rá, hanem az állat mozgása során általa érintett ágakon, fűszálakon rejtőző élősködök közvetlenül kerülnek rá a testfelületre. A kullancsok fénykerülők, vagyis vérszívásuk helyéül egy fénytől védett helyet keresnek az áldozat testén. Megtelepedésükkor nem azonnal "öklendezik be" a kutya vérébe az esetlegesen bennük levő kórokozókat, hanem több óra múlva. (egyetemi oktatónk izotópos kutatásai szerint 3,5 óra múlva) Innentől kezdve minél több időt tölt a gazdaállaton vérszívással a kullancs, annál nagyobb esély van arra, hogy meg is fertőzhesse kutyánkat. Ezért célszerű minél hamarabb, és minél kíméletesebben eltávolítani az élősködőt. Soha ne "szorongassuk meg" kiszedéskor a kullancsot, soha ne rétegezzünk fölé krémet, mert agóniájakor jó eséllyel átadja kutyánknak az általa hordozott betegséget. A gyógyszertárakban lehet vásárolni hosszú élettartamú, fémből készült, rugós kullancskiszedő csipeszt, melyjel a kullancsot közvetlenül a fej mögött megragadva, enyhe húzás mellett megtekerve (mindegy milyen irányban) könnyen eltávolíthatjuk. Állatorvosoknál kapható a műanyag, rövidebb élettartamú kullancskiszedő kanál is, melyjel szintén egyszerűen és kíméletesen el tudjuk távolítani a kullancsot. A kullancsok ellen - a védőoltáson túl, mellyel a kullancsokat nem tartjuk távol, csak az általuk esetlegesen beoltott betegség kialakulását előzzük meg - külsőleg alkalmazott készítményekkel védekeznünk kell lehetőség szerint mindig, amikor az időjárás lehetővé teszi a kullancsok jelenlétét (pl. télen 1-2 hetes enyhébb időszak) de különösképpen a tavaszi és az őszi szezon időszakában. A védekezéshez a korszerű szerek közül rendelkezésre állnak spray -k , nyakörv illetve bőrre csepegtetendő ampullás készítmények. A szerek közül való választáshoz néhány szempont:
Összefoglalva tapasztalatainkat a kullancsok ellen ható szereket tekintve megállapíthatjuk, hogy a kutyák legnagyobb részénél az egy hónap kullancs, egy hónap bolha egy hónap szúnyog hatásidejű bőrre csepegtetendő készítmény vált be legjobban. A hosszú hatásidejű nyakörv tapasztalatunk szerint hét hónapig nem működik és mivel régi készítményről van szó, megfigyelésünk szerint a kullancsok már kezdenek alkalmazkodni hozzá. Ezzel együtt ha már 3-4 hónapos hatást is biztosít, anyagilag kedvezőbben jövünk ki használatával mint az ampulla esetében. |
||||||||||||||||||||||||
Copyright © 1989 - 2012 Gyémánt - Homoki Yorkshire Terrier Kennel All Rights Reserved |